Az oldalainkba ágyazott Google Adwords kódja marketing célokra, valamint a Google Analytics kódja a látogatottság méréséhez sütiket használ.

Adatkezelési szabályzat Elfogadom!

PÉCSIPROGRAM.HU

hu

Fesztivál információk a 2020-as évre

Szerző: ZsÖK NKft.

A járvány és körülményei miatt a város vezetésével egyeztetve úgy döntöttünk, hogy idén nem szervezzük meg a Zsolnay Pikniket, sem pedig a Sétatér Fesztivált.

Kedves Kultúrafogyasztó Barátaink, Kedves Pécsiek!

 

Az új koronavírus járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és az ebből adódó sok bizonytalanság miatt át kellett gondolnunk több közelgő, hagyományos rendezvényünket. A járvány és körülményei miatt a város vezetésével egyeztetve úgy döntöttünk, hogy idén nem szervezzük meg sem hagyományos tavaszköszöntő fesztiválunkat, a Zsolnay Pikniket, sem pedig a Sétatér Fesztivált.

 

Nekünk is nagyon fog hiányozni, hogy a fűben heverészve élvezzük az élő zene varázsát, és a Sétateret immár csaknem húsz éve minden nyáron élettel, zenével, ínycsiklandó illatokkal megtöltő rendezvénysorozatot is.

 

Ehelyett most mi is azt kérjük mindenkitől, aki teheti, hogy maradjon otthon. Őszintén reméljük, hogy hamarosan újra együtt lehetünk.

 

A ZSÖK NKft. vezetése

ZsÖK NKft.